Észrevenni a fizikai világban a Jelenlétet – Sehina – az ember egyik legfontosabb feladata. Történhet bármely személyes tragédia, az Örökkévalóba vetett hithez ragaszkodni kell. Az életet kell választani. Mindenáron.

A regény történetszövése nem teljesen lineáris, sok múltba tekintő bekezdés, előremutató utalás színesíti az elbeszélést. Azonban végig szorosan követi az istenkeresés vezérfonalát, mely utat megtalálni minden zsidónak kötelessége.

‘Víz alól látom, hogy kapálózik a többi úszó, mint hátára fordult bogár. Nehezen haladnak, szinte álló helyzetben, függőleges testtartásban a fejüket feltartva úszók, frizura smink, fülbevaló nehéz aranysmukk mélybe húz, hím változatban bajusz-szemüveg szett. Prüszkölve csapkodó szőröshátúak, alamuszin vízbepisilők, talpukkal medence alján lépkedő kartempót tettető csalók. Medence királykék üvegmozaikkal burkolt alján közlekedő, delfinfélék virgonc családjába tartozók. Tökéletes stílust bemutató ötven méter után kifulladva távozó, habokból elegánsan előbukkanó snájdigok. Széles vállú valahai versenyzők minden bukófordulónál fél medencehosszal hagynak le, kocaúszók közt nyomukban lihegek hasztalan.
Nagy közös húslevesben evickélünk mind, próbálunk felszínen maradni, egyáltalán felszínre jutni, orrunkat egy-két centiméterrel vízpermet fölött tartani.

Ott lebeg egy Sehina, viszi a víz, megpillantom, nyomába eredek. Ezt keressük mindenáron, elérni, belekapaszkodni, gyomortájéki szorítás enyhüljön, elengedjük magunkat a fényben..’
 

A könyv szatírikusan ábrázolja
-a manapság mindent elárasztó alapanyag-fetisiszta gasztromániát.
‘Vanília kizárólag Madagaszkárról, spárga csakis Tengelicről, barack persze hogy Göncről.
Belga vaj, szecsuáni bors, cajun fűszer,  muscovado cukor, kerekszemű risotto rizs, matcha tea, dukkah fűszer, manchego sajt, beluga lencse,  római kömény, creme fraiche, double cream, fleur de sel.
Vajbab, basmati rizs, lila krumpli súlya alatt roskadoznak a polcok. Mellette angol zeller,  roquefort,  citromfű, kacsamell,  tölgylevél, szőlőlevél, gödölye. 
Gyerekeink maldon sót és szarvasgombás tagliatelle-t követelnek az óvodában,  Hanna
egész nyaralás alatt nem tud egy jót enni az osztálytárs mama virsli és majonézes kukorica főztjéből.
 

Tele a kamra balzsamecettel, kókusztejjel, gerslivel, rizsecettel.
Mandulaliszt, halszósz, galangagyökér,   
Csillagánizs cider, csalán, zsályalevél.
Gyömbér, mangó,  tintahal,
füge, zsázsa, argánolaj, 
padlizsán és turbolya, 
feketegyökér, menta.’
 

-a zsidó életet.
‘Az egész zsidósdi egy nagy purimi karnevál, csak purimmal ellentétben a többi ünnepen kötött a témaválasztás.

‘-Tud valaki mazltov cukrot hozni Il-ből? – kérdi a rabbi a heti körlevélben.
-Az a puha cucc, ami ha ráesik a gyerek fejére, nem töri be. Cukrot fizetjük, repülőjegyet nem.
-Fordítva nem lehet? – kérdez vissza Grün.
-OK, de akkor hatvanezer a cukor. – így a rabbi.
-Dob utcában tuti lehet kapni.
-Ott már kerestük, reb grün, de nincs.
-Drága rabbi úr, köszönöm, hogy kisbetűvel irta a nevemet, mint nemecseknek.
Így beszélgetnek a zsidók.’
 

-a zsidó lélek ellentmondásos összetettségét.
‘Nátánhoz hasonlóan Grünnek is számtalan nagyszabású ötlete van. Valamivel több, mint amennyit meg is valósít. Vagy amelyiknek az ellenkezőjét.
Kávézóban ülnek Nátánnal, aktuális projektjükön dolgoznak. Bekapcsol a kávédaráló, Grün pánikrohamot kap. Ezt úgy kell, hallod a darálót, plexihez csapódik egyenként minden kávészem. Csészékben kiskanalak kocogása, szalvéták zörgése, padlóra sodornak egy villát, szomszéd asztalnál ülő kortyolását hallod. Galériáról felerősödve minden egyes szó dobhártyádon visszhangzik. Flódnit trancsíroznak, mangó mousse szétloccsan, felnyársalnak egy puncs mignont, forró csokoládé asztalra ömlik. Grillázstorta tetején dióbelek, mint megannyi kicsi agyvelő. Rigolettó baritonját hallod az opera szeletből, bohémkocka tetején Mimi táncol, piskótatekercs ragacsos labirintusában eltévedsz, sosem találsz ki a napvilágra. Gesztenyeszívből vér fröcsög, marcipánburgonya méhében halott magzatot lelsz. Megskalpolt indiáner, diplomatapuding mocsarába fulladt képviselőfánk, sarokházból csótány mászik elő. Gyümölcsrizsből szemrehányó kivi zöld szemű szörnye mered rád, utána nyúlsz nem éred el, tányérodról elröppen a női szeszély. Távolból wc tartály zubogása, mellékhelyiségben szexelnek, férfi és női hangok, orrfújás, kiömlő tea, nyálas csók, teli szájjal röhögés, gyereksírás, káosz.
A zsidó pasik ilyen érzékenyek. Nátán kezeli a helyzetet, gyakorlata van benne. Grünnek nincs kedve valami ócska helyen pánikrohamot kapni, menjünk át Budára, mégis otthonosabb. Sztrádán meg kell állni, leállósávban fekszik az aszfalton, aggódva hajol fölé a család.
Nátán nem ilyen válogatós, bárhol képes tüneteket produkálni.’
 
Nem riad vissza a fityma – szó – használatától.
‘A világ legszebb, legjobb ízű fitymája, érintése selyembársony. Fente rá kését a rabbi, de Nátán elhatározásai, mint a tavaszi szellő.’
Pedig az előbőr közügy. A hiánya. Körülmetélés a legfontosabb parancsolat, teljesítése egymagában felér a többi hatszáztizenkettővel. Reggelenként meg kell lenni a közös imához szükséges tíz férfinak, mindenkiről tudjuk, mi az ábra – megalapozza a családias hangulatot.
Megteszi. Nem, szó sem lehet róla.
-Mások kibírják, de én?? Biztos, hogy belehalnék, látod, milyen vastag ér fut itt, tutira elvérzek.
Végül mindenki megteszi, a legszebbtől is meg kell szabadulni. Még a nyolcvankilenc éves J. bácsi is rászánta magát, nem akart így meghalni. Kívül a szövetségen. Igaz, közel egy évszázada elvégezték rajta a circumcisiót, de nem volt érvényes. Hiányzott az áldás. Ahhoz pedig, még ha egy csepp is, vérnek kell hullni a föld porába’
 

Hullámzás-szerűen követik egymást a bekezdések.
Minden egyes következő hullám mintegy zárójelbe teszi, abszurd megvilágításba helyezi az előzőt, végig a regény legutolsó mondatáig (mellyel az egész szöveget;)
‘Nátán szemébe visszaköltözik az élet, szentendrei házat felújítjuk, kóser pékséget nyitunk a hegytetőn.
Vagy tréflit.’

 
 

 
Szereplók:
Kohav Virág egyes szám első személyben beszéli el a Kohavok krónikáját, vele párhuzamosan a Stier család történetét.
Kohav: héberül csillag.
A regény elején a főszereplő apjával kémleli az augusztusi eget, hallgatja a magyarázatot. ‘Szupernova robbanás atomjaiból születtünk újjá, a neutroncsillag keletkezésénél, csillagporból vagyunk mind. Tetszik ez a gondolat. Nevünk is erre utal, Kohav – papi törzs leszármazottai, kohénok a család férfi tagjai.’
Virág, a zsidó gyökereit kereső növényként jelenik meg a szövegben, keresi helyét valahol a világban, a családjában, a zsidó közösségben.
A könyv arra a kérdésre keres és talál választ, hogy a magyar zsidóság létező, élő közösséget alkot-e.
‘Nincs tő, a magyar zsidóság elszáradt ág a zsidóság fáján, Herzl megmondta. Ez olyan növény, nem tudja, hogy kell gyökeret ereszteni. Mindig rosszul fog hozzá. Vízkultúrás.’
A főszereplő a zsidóság fáján növekvő hajtás, az Örökkévaló, népéről gondoskodó kertész.
‘Mint a rózsabokrot. Úgy szabja, metszi vissza a félelmetes kertész. Mintha az Örökkévaló így gondoskodna népének fennmaradásáról, rózsakertész a lugasról, időről időre tövig visszametszi az ágakat. Minden felvirágzásunk túlburjánzásnak ítéltetett.
Futórózsa fel a tetőre, azt hiszi, elválaszthatatlanul gyökerezik a házfalban, aztán jön a vihar. Mindig jön.
Évezredek óta konstans számú vallásos zsidó szükséges, hogy a világ a kőtáblák szerint meghatározott úton járjon. Van némi fluktuáció, betérés, persze a könnyebb – reform, konzervatív, neológ – ellenállás irányából, ezzel egyenesen arányos kihullás, a másik oldalon ultraortodox családokban felnőtt fiatalok menekülnek a világi életbe.
A létszám szakrális matematikai állandó.’

Máshol a növény leszakított termésű gyümölcsfa.
‘Barackfa voltam. Ábel halála után csak kiszáradt ágak.
És akkor megint. Minden éles, sarkos, kápráztatón színes, vége a biztonságos árnyék életnek.. ..Őrületes erővel ránt vissza. Halottak közt sehollétből.’
 

Anyai ágon a Széfer családból származik a narrátor, minthogy a zsidóság az anyai leszármazást tekinti halakhikusnak.
Széfer: héberül könyv, a zsidóság a könyv népe.
A könyv maga a Tóra: Széfer Tóra.
Az Örökkévaló a Szináj hegyen adta át a Tórát a zsidó népnek, ahol a valaha volt és leendő összes zsidó lelke jelen volt.
‘Pokolba a papírokkal, sokkal autentikusabb, ha pánikkal kell igazolni az echte zsidó származást. Erősen megnehezítené a betérést, de mindannyiunknak menne, akinek lelke ott volt a törvényadáskor a Szináj hegy lábánál.‘
 

A másik család, a Stier nemzetség, mellyel Kohavék sorsa  mint a barhesz fonatai kapcsolódik össze az idóben.
Stier: németül bika, a Nátán név jelentése: Isten ajándéka.
Ennek megfelelően, Stier Nátán váratlanul – és abszurd módon ábrázolt személyiségének megfelelően – robban be Virág életébe.
‘A bika csillagkép szarvai közt felragyogó legfényesebb csillag, a nap lemenő sugarainál láttuk meg egymást először.
A zsidónegyed egyik romkocsmájának lerobbant pingpong asztala mellett. Kibelezett trabanton futottak  végig az utolsó fénypászmák, damillal mennyezetről belógatott plasztikszék alumíniumlábán, kiszuperált rádióroncson, használaton kívüli tornaszeren, melyen egy vendég, épp zajos ovációtól kísért lólengést mutatott be. Rasztahajú fiú kezében korsó, egyenként csillantak meg a sörben rejlő aranyszín buborékok.
Szokásos vasárnap délutáni meccset játszottuk, amikor Nátán a graffitik keretezte ajtónyílásban megjelent. Szótlanul figyelt egy darabig, az új játszmánál beállt.
-Mi Virággal már összeszokott páros vagyunk – tiltakozott játékostársam.
-Nem érdekes – felelte Nátán – most én akarok összeszokni vele.’
 

A címadó barhesz kisgyermek, a főszereplő alkotása, az Örökkévaló teremtménye.
‘Hólyagosra kelt tésztáért, langyos tapintású édes, kezembe simuló magzatomért dobog a szívem, az ő szíve is együtt rezeg velem, gondolataimat kitalálja, mindig kedvemben akar járni. Összetartozunk.’
‘Rosh Hasana-kor kerek barheszt sütök, összetartozás szimbóluma, nincs vége a fonatoknak, benne az áldás, Báruh átá ádonáj elohénu meleh háolám áser kidsánu bmicvotáv vcivánu leháfris hállá min háiszá.
Nézem őket a sütő üvegajtaján keresztül, szerelmes vagyok a teremtményeimbe. Persze nem az enyémek. Mint Hanna születése. A legigazabb bizonyosság I-ten létezésére. Egy új élet. Test és lélek. A lélek, nem a mi művünk, utólag lehelte bele az Örökkévaló. Látszott rajta. Baruh Hasem.’

 

Halott barheszek, élettelen csecsemők utalnak – a felszínen megtévesztően könnyeden induló történet mélyén készülődő – hamarosan bekövetkező tragédiára.
‘Tojásfehérjét robotgéppel aprítom, nagyon kell vigyázni, ne túl kicsire. Sárgája, libazsír, mustár só bors elegyítve, hagyma összeforgatva a rusztikus darabokkal. Egy napot érlelem hűtőben, friss barheszra kenve imádják.
Nincs friss barhesz, reggelre fura erjedt szaga van a begyúrt tésztának. Várok, hátha elmúlik, fonom a tizediket is rendületlenül, nem akar megsülni, nem barnul, sápadtan, szemrehányón mered rám a sütőből. Megerjedt az élesztő. Most neki higgyek, vagy a szememnek? Barheszt én még el nem rontottam, igaz, hogy büdös, csúf is, de biztos finom lesz, annak kell lennie. Megsütöm mindet, nem lett finom, nagy fekete hullazsákban fekszenek mereven, egymás hegyén hátán a kamrában, képtelen vagyok szembenézni velük. Élettelen csecsemők, nem tudok megválni tőlük. Majd holnap leviszem. Vagy holnapután.’
A kislány neve Hanna – héberül Channah – jelentése: Isteni kegyelem.
Az elvesztett gyermek, Ábel, sumér jelentése – a fiú.
Héberül הֶבֶל – lehelet, s mint ilyen, múlandó, esendő.
Nyugati sémi olvasata: ab Él „Az isten”
‘Öt nap adatott. Múlandó lehelet volt csupán.’