Peter Falk

Peter Michael Falk (New York, 1927. szeptember 16. – Beverly Hills, Kalifornia, 2011. június 23.) magyar felmenőkkel is rendelkező zsidó származású amerikai színész és filmproducer. Az 1950-es évek végén kezdett filmezni. Gyakran dolgozott a televízió számára. Leghíresebb alakítása is egy éveken át sikerrel sugárzott szériához kapcsolódik: a Columbo című sorozatban ő játszotta a rosszul öltözött, látszólag lassú észjárású címszereplő nyomozót, aki az apró ellentmondásokból kiindulva végül mindig megoldotta a legreménytelenebbnek látszó bűnügyeket. Columbo megformálásáért ötször elnyerte az Emmy-díjat, illetve egyszer a Golden Globe-díjat. Két korai mozifilmjéért az 1960-as évek elején kétszer Oscar-díjra jelölték. Az új évezredben, túl a 80. életévén egészségi állapota megromlott, Alzheimer-kórral küzdött. 2011. június 23-án, 83 évesen hunyt el Beverly Hills-i otthonában.

Bővebben