Tudjukki téglák

Tisztelt Főtudjukki Igazgatóság!

Az elmúlt hetekben, bájos kísérőm L. kisasszony segítségével a korábban kihelyezett Tudjukki tagozat működését térképeztem fel. Úgy találtam, hogy titkos előörsünk sikeresen beépült a helyiek közé, így megfelelően kézben tartja az őslakosokat. A festői szépségű Illiberália területén mára a Tudjukkik sokféle típusa megtalálható, hasonló ismertetőjegyeket hordozva, mint maguk az úgynevezett magyarok. Korábbi utazásaim során tapasztaltam, hogy a Tudjukkik zsidók a világ minden táján számtalan külső és belső tulajdonságot vettek át a bennszülött lakosságtól. Ahogy Kínában a zsidók jellegzetes ferde vágású szemmel, távolkeleti arcvonásokkal rendelkeznek, úgy a magyar zsidók a tökéletes elvegyülés érdekében az állandó viszálykodást vették át a helyi sajátosságok közül.

Néhány nappal ezelőtt a főváros központjában rendezett szabadtéri hanuka gyertyagyújtást néztük meg, ahol jókedvűen táncoltak és énekeltek a feketébe öltözött ortodoxok. Hanuka idején a vallásos zsidók azt ünneplik, hogy elődeik, a hős Makkabeusok, a Jeruzsálemi Szentély korában a görögökön kívül, a többséghez asszimilálódott, hitehagyott, hellenizált zsidók felett is győzelmet arattak. Ennek örömére fánkot osztogatnak ilyenkor a Nyugati téren.

L. kisasszony elmesélte, hogy pár éve még a helybéli antiszemiták is rendszeres látogatói voltak a hanukai rendezvénynek. Ők is kivették részüket a programból a maguk speciális szokásai szerint, ami rendzavarásból és gyertyatartó rongálásból állt. Megtudtam, hogy a derék antiszemiták lelkes csoportjai annyira érdeklődnek az izraelita vallás iránt, hogy minden ünnepet számon tartanak, így sok közös témájuk van a zsidókkal.

A másnapi gyertyagyújtásra egy unortodox zsinagógát kerestünk fel. Az ottani zsidó hívek neológnak hívják magukat, és mivel fekete viselet helyett civil ruhában járnak, pont úgy néznek ki, mint a magyarok. Örvendeztem, milyen színes a helybéli Tudjukki közösség. Az unortodox zsidók azonban felvilágosítottak, hogy semmi közük a fekete jelmezbe bújt hitsorsosaikhoz, mivel a másik vallási irányzat nem őshonos a magyar földön. Ezért feljegyeztem magamnak, hogy csak az unortodox, megfelelően asszimilálódott, de a maguk módján vallásos zsidók az igaziak.

A következő napon L. kisasszony érdekesnek ígérkező előadásra kalauzolt el, a zsidók által kedvelt és sűrűn lakott Újzséland nevű városrészbe. A programnak helyet adó hangulatos kávézóban a tájegység jellegzetes süteményét szolgálták fel, amit flódninak neveznek. A flódni ellenálhatatlanul ízletesnek és különösen laktatónak bizonyult.

Egy erősen felindult ember vitte a szót. Aggódtam, nehogy megüsse a guta, de L. kisasszony megnyugtatott, nincs semmi baj, ez a foglalkozásával jár, amit itt úgy hívnak, hogy értelmiségi. Persze az értelmiségi is zsidó, de nem zsidó zsidó, hanem nemzsidó zsidó – fogott bonyolult magyarázatba L. de addigra kezdtem elveszíteni a fonalat.

A felháborodott ember hihetetlenül gyorsan beszélt, egységnyi idő alatt elismerésre méltóan sok szót tudott mondani. Megfigyeltem, hogy a legtöbbször elhangzott, kedvenc szava: a normálisország volt. L. kisasszony elmagyarázta, hogy az értelmiségiek szokták megmondani, hogy mennek a dolgok egy normálisországban. Úgy vettem ki, hogy az előadó azt szeretné, hogy Illiberália normálisország legyen. Olyan, amilyet a zsidók elképzelnek – mármint a nemzsidó zsidók. Olyan ország, ahol nem kell zsidónak lenni.

Enyhe szédülés fogott el a zaklatott szónok hadarásától és a rengeteg máktól, amit nem sajnáltak a flódniból, ezért lesétáltunk a Dunapartra, hogy kiszellőztessem a fejem. Miközben a csodás Margitsziget látványában gyönyörködtem – amely különleges természeti képződmény a főváros közepén – bájos kísérőm, hangjában nehezen leplezett kárörömmel arról mesélt, hogy a nemzsidó zsidók semmitől nem rettegnek jobban, minthogy a zsidó zsidók miatt azt gondolják róluk, hogy ők is valódi zsidók. Hogy egy kalap alá veszik őket. Emiatt magatartási szabályokat próbálnak felállítani a zsidó zsidók számára, és végletekig ragaszkodnak a totális asszimiláció letűnt korszakának ábrándjához.

Megállapítottam, hogy a magyar zsidók végeláthatatlan társasjáték szereplői, amelynek legfontosabb szabálya, hogy elhatárolódjanak a többiektől, akik túlzásba viszik a zsidóskodást, vagy éppen túl kevés részt vállalnak a zsidóságból. Ennek a közkedvelt játéknak, jelentésemben a Jew is Jew munkacímet adtam.

Ahogy sétáltunk tovább a kék Duna partján, hirtelen földbe gyökerezett a lábam. Dávidcsillaggal megbélyegzett, hátborzongató menet jött velünk szembe. Szóhoz sem jutottam a döbbenettől, de szerencsére L. kisasszony megnyugtatott, hogy nem az történik, amit látok. Ne a szemednek higgy, kedves Gulliver – intett L. – ez csupán politikai rendezvény, amelynek legtöbbször nem zsidó aktivistái sárga csillagot tűzve próbálják felhívni magukra a figyelmet. A figyelemfelkeltés fontos eszköze a megalázottság – állította L. – hiszen a vidám zsidókat itt senki nem kedveli. Az ilyesmi nem illik bele Illiberália megszokott világképébe. A zsidóknak szenvedni kell, akkor lehet őket sajnálni. Zsidónak lenni mindenképpen pátoszos és tragikus. Ezért gyanús számukra Izrael, mert ott jókedvűek a zsidók, és direkt életben maradnak mindenáron. Persze nem a magyar zsidók, ők nem bírják a fárasztó életet a Szentföldön. Miután örökre itthagyták Illiberáliát, kénytelenek mindig visszajönni a jól bevált újzsélandi kávéházukba panaszkodni.

Ámulva hallgattam L. okfejtését. Ámbár az általánosnak nevezhető sopánkodás közepette minduntalan megütötte fülemet egy rendszeresen használt, felhőtlenül büszke mondat, amely így hangzott: Magyarország én így szeretlek! A helyiek között ritka pozitív megnyilvánulásnak nagyon megörültem, de L. kisasszony lehűtötte lelkesedésemet, és felvilágosított, hogy e gyakran hangoztatott kifejezés pontosan az ellenkezőjét jelenti. Mégpedig azt, hogy nem így szeretik.

Ennek ellenére szívesen élnek itt a magyar zsidók, mivel egyáltalán nem nekik való a közelkeleti életöröm. Illiberáliában sokkal jobban tudnak kívülállók lenni, akiket sehol nem fogadnak be, és elégedetlenkedni, hogy ebben az országban zsidóként nem lehet élni. Kissé meglepődtem, mert utazásaim során azt tapasztaltam, hogy a híresen antiszemita Illiberália azon kevés országok egyike, ahol jóideje nem szokás fizikailag inzultálni a zsidóságot.

Igaz azonban, hogy széles körben kedvelt tevékenység a szóbeli és főként a virtulis zsidózás, de ez érthető, hiszen az élet bármely problémájára megfelelő választ ad, és levezeti a feszültséget. Szép hagyománya van a Holokauszt eltagadásának is, amihez hasonló példát egyelőre nem találtam, nem létezik például Isonzó-tagadók, vagy Trianon-tagadók köre. Ettől eltekintve az antiszemiták dicséretesen sokat foglalkoznak a zsidóságot érintő kérdésekkel, pont úgy mint maguk a zsidók, tehát jól kiegészítik egymást.

Jelentésem összegzéseképpen leszögezhetem, hogy küldetésünk sikerrel járt, Illiberália megfelelő ütemben halad az általunk meghatározott úton. A hajdan kihelyezett zsidók Tudjukkik, kiválóan irányítják a médiát, a bankokat, a civileket, az orvosokat, a tanárokat – egyszóval minden kulcsfontosságú területet szigorú ellenőrzés alatt tartunk.

A Népszabadságban jelent meg 2016. május 9-én.